Hollókő folk village Hungary 4K
Hollókő is a Palóc ethnographic village in Hungary and a UNESCO World Heritage Site. Its name means Raven-stone in Hungarian.
The village is located in Nógrád county, approximately 91.1 kilometres northeast from Budapest, the capital of Hungary. It lies in a valley of Cserhát Mountains, surrounded by low peaks. The natural environment is protected.
In the middle of the 13th century, in the aftermath of the Mongol invasion, construction of Hollókő castle first began as a means to protect the area against future attacks. At this time, the area around Hollókő was held by the Kacsics noble clan. The castle was first mentioned in records in 1310.[1] The original village was built just below the castle walls. The Ottomans captured the castle in 1552 and for the next 150 years, control alternated between Ottoman and Hungarian forces. At the end of the Ottoman era (1683) the castle and the village were finally abandoned and the present village grew up below.[2] Many of the existing houses were first built around this time. The houses, which contain wood in their structure, have had to be rebuilt many times throughout the years due to periodic fires, the last being in 1909. In 1987, the village, castle ruins, and surrounding area were inscribed as a UNESCO World Heritage Site.
Hollókö, Hungary
Hollókö, Hungary 2014
Hollókő (Hungarian pronunciation: [ˈholːoːkøː]) is a Palóc ethnographic village in Hungary and a UNESCO World Heritage Site. Its name means Raven-stone in Hungarian.
The village is located in Nógrád county, approximately 91.1 kilometres northeast from Budapest, the capital of Hungary. It lies in a valley of Cserhát Mountains, surrounded by low peaks. The natural environment is protected.
Miskolc, Diósgyőr vára
A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik városrésze. Már a 12. században állhatott itt vár; a mai, gótikus vár a tatárjárás után épült, fénykorát Nagy Lajos uralkodása alatt élte, lovagterme a legnagyobb volt Európában. Később a magyar királynék jegyajándéka volt, egészen a török időkig. A 17. század végére már lakhatatlanná vált, állapota egyre jobban leromlott. Régészeti feltárása az 1960-as években kezdődött meg. A 2010-es évek elején a várat elkezdték visszaépíteni eredeti állapotába, a helyreállított helyiségeket korhű bútorokkal rendezték be.
1200 táján Anonymus említi először Diósgyőr nevét, igaz, ő még Győr formában: „miután Árpád fejedelem seregével elhagyta Szerencset (…) Bors apjának, Böngérnek adományozta a Tapolca vizétől a Sajó folyóig terjedő földet, amely területnek Miskolc a neve, valamint azt a várost, amelyet Győrnek hívnak.” A vár helyén először a 12. században állhatott erődítmény, amelynek azonban a régészek eddig nem találták nyomát; feltehetőleg földvár volt, amely a tatárjárás idején elpusztult – egyesek szerint ez a vár nem a mostani helyén, hanem a Várhegyen állhatott.
A jelenleg álló várat valószínűleg IV. Béla várépítési kezdeményezése után építette az Ákos nembeli Ernye bán. Ez az építmény a kor szokásának megfelelően ovális alaprajzú (körülbelül 40×35 m-es építmény volt egy kerek öregtoronnyal), vele átellenesen álló saroktoronnyal és sokszögű külső várral. Északnak nyíló bejáratához kőpilléres fahíd vezetett át a vizesárkon. Ernye kúriája alighanem a későbbi pálos kolostor helyén állhatott.
A várat 1316-ban Wywar vagyis Újvár néven említik, ez is arra utal, hogy korábbi földvár helyére épült. Ebben az évben Ernye unokái Károly Róbert ellen fordultak, Borsa Kopasz oldalán részt vettek a debreceni csatában (1317), ezért a király várukat elkobozta, és kedvelt hívének, Debreceni Dózsa erdélyi vajdának adományozta. 1319–25 között Szécsi Miklós horvát bán birtokolta, majd a Drugeth családé lett. A várhoz tartozó falu egy 1330-as jegyzék alapján 12 garas adót fizetett, ami arra utal, hogy a megye gazdagabb települései közé tartozott. A következő nagy építkezésnél a falak alsó szintjét ennek a várnak a visszabontott anyagából építették. 1340-től királyi vár – rendszerint a királynék tulajdona. Ez időtől várnagya egyúttal Borsod és többnyire még egy-két szomszédos vármegye ispánja is volt.
A diósgyőri vár fénykora I. Lajos király uralkodása alatt kezdődött. Ő az 1360-as évektől mind gyakrabban fordult meg itt. A vár 1370-ben tett szert jelentőségre, mint a Magyarországról Lengyelország fővárosába, Krakkóba vezető út egyik állomása (Nagy Lajos édesanyja, Lokietek Erzsébet lengyel hercegnő volt, maga Nagy Lajos 1370-ben lengyel király lett). A király, aki Budát mind inkább hanyagolta, Visegrád és Zólyom mellett harmadik székhelyévé tette Diósgyőrt, átépíttette, korszerűsítette a várat. Sokszorosan tagolt védelmi gyűrűk vették körül a tulajdonképpeni várat, amely négyszögletes udvar köré épült, négy sarkán egy-egy csúcsos tetejű torony magasodott. A földszinti helyiségek gazdasági, tárolási célokat szolgáltak, az emeleten a lakosztályok voltak, valamint a 13×25 méter területű lovagterem, mely három oszloppal alátámasztott, kéthajós csarnok volt. Ennek építését már Nagy Lajos lánya, Mária uralkodása alatt fejezték be, aki akkor a vár birtokosa volt. A sajátos elrendezésű kettős tornyokkal erősített, szabálytalan alaprajzú külső körítőfal a római castrumokra emlékeztet. A várat négy méter mély várárok vette körül, vizét meleg vizű források táplálták. A vár egyetlen név szerint ismert építőmestere Ambrus mester.
1364-ben Miskolc városát és környékét a diósgyőri uradalomhoz csatolták. ~1370-ben itt írta alá Nagy Lajos király az első olyan, európai adománylevelet, amely „szabad királyi várossá” nyilvánított egy várost (Kassát). 1381. november 26-án a diósgyőri várban – velencei követek jelenlétében – a király ratifikálta a korábban megkötött torinói békét, amelyben Velence városa kötelezte magát, hogyvasárnap és ünnepnapokon felvonja az Anjou-lobogót a Szent Márk téren. Az eseményt panoptikum örökíti meg a diósgyőri vár északkeleti tornyában.